A szókimondó

Lona
Provokatív, szemtelen és őszinte -
a pályán, a konyhában és az életben.
Én vagyok az, aki nem finomkodik, és kimondja az igazságot – legyen az sport, étel vagy éppen egy helyzet, amit mások elhallgatnának. Nem érdekelnek a szépelgő hazugságok. Nálam minden nyers, valós és húsbavágó. Ha egy hotel gyenge, kimondom. Ha egy étel, verseny zseniális, lelkesedéssel mesélek róla. Ha egy élmény felemel vagy épp összetör, azt is kendőzetlenül megírom.
A sportban ugyanúgy, mint az életben: küzdök, elesek, felállok – és közben szemtelenül őszinte maradok. Ez az, ami miatt bízhatsz bennem.
Lépj be az én világomba, ha mersz – itt csak nyers valóság, szenvedély és őszinteség vár rád.

Cross-border ARCHery WA
Debrecen
A Cross-border ARCHery WA hét véget ért a gyerekek pedig rengeteg tudással, pótolhatatlan emlékekkel és tapasztalattal tértek haza, nah meg persze érmekkel.
Köszönjük a DSZC-Letizia Sportclubnak a lehetőséget a rengeteg szakmai és emberi segítséget és színvonalas megvalósítást. A rengeteg résztvevőnek, pedig, hogy mentorálták a gyerekeket és sokszor engem is. Jó látni mennyire össze tudja kovácsolni az embereket egy közös téma.
Kedvenc emlékek
Egy kis ízelítő azokból, amelyeket imádok – mert minden élmény egy új történet kezdete!






Jókislány – amikor az erotikus dráma kimeríti a klisé fogalmát
Jókislány
Filmkritika
Nicole Kidman új filmje, a Jókislány, épp annyira merész és fülledt, mint egy langyos nyári este ventilátor nélkül – vagyis épp csak megpróbál valami lenni, de nem igazán sikerül neki.
Mert valljuk be: amit a film próbál eladni „modern vágyanalízisnek” és „munkahelyi szatírának,” az valójában inkább egy kiszámítható, közhelyekkel teli mozgóképes kísérlet arra, hogy Verhoeven és Lyne mesterműveit egy steril, 21. századi környezetbe helyezze.
Jössz velem kertészkedni?
Blog
Pár évvel ezelőtt hatalmas öröm volt látni, ahogy a kis magokból finom, friss zöldségek és gyümölcsök kerültek az asztalra. A család mindig izgatottan követte a kert életét – most pedig újraélesztem ezt az élményt!
Az elmúlt 15 év tapasztalata segít abban, hogy idén még nagyobb lélegzetvétellel fogjak bele a kertészkedésbe. A cél idén is az, hogy a nyárbúcsúztató partin minden a saját termésből kerüljön az asztalra!
Készülj fel, hogy új perspektívából látod a kultúrát, a művészetet és a hétköznapi életet!
Ha mered vállalni a határokat feszegető tartalmakat, kattints, és engedd, hogy más szemszögből mutassam meg a világot!
Nem Bírod a krtikát?
Ha nem bírod a kritikát, akkor nem vagy elég erős. Az őszinte vélemény fájhat, de éppen ez segít abban, hogy jobbá válj. Aki nem képes meghallgatni, az lemarad. Én mindig kimondom, amit gondolok, és ha nem bírsz el vele az a te bajod!
írj nekem
Van egy ötleted, együttműködési ajánlatod, vagy csak kérdésed van? Írj nekem bátran! Legyen szó terméktesztelésről, fotós projektekről, PR kampányokról, vagy bármilyen kreatív együttműködésről, szívesen meghallgatlak. Kapcsolódj velem, és valósítsuk meg együtt az elképzeléseidet!
Itt írhatsz